Járok Rám Szabott Utakon
A Szent Család ünnepe A XII. kerület hátárán, egy helyes kis játszótér mellett magasodik Zugliget egyik temploma a Szarvas Gábor úton. 1912-től hét éven át, Almásy Mária volt az angolkisasszonyok szerzetesrend rendfőnöke. Az írországi Rathfarnham városában álló templom mását szerette volna megvalósíttatni Budán is. Hültl Dezső tervei alapján Havel Lipót kivitelezésében készült el 1917-re a Szent Család tiszteletére a négy évig tartó hosszú munka után a Római Katolikus Plébánia. A klinkertéglás neoromán-neogótikus épület bejáratához széles lépcsősor vezet. A nehéz, díszes pántos ajtó felett Vass Viktor domborművén Jézus látható gyerekek társaságában. A kereszthajós tér apszisának falán a mozaik a Szent Családot ábrázolja Szűz Mária szüleivel és három angyallal, akik a hitet, a reményt és a szeretetet jelképezik. Nem csak ez az alkotás, hanem a templom szép, színes üvegei is Zsellér Imre munkái. A templom 1992-ben kapta az orgonáját. Az orgonaszót nehéz visszaadni írásban. A szavak helyett most a csendet választva, az ünnep alkalmából beszéljenek inkább a képek!
Igény esetén külön időpontegyeztetés alapján is van lehetőség lelki beszélgetésre és szentgyónásra.
Zugliget 1. Kedves Testvérek! A kormány a veszélyhelyzettel összefüggő szabályok módosításáról döntött a héten. Ennek értelmében az emberek közötti másfél méteres távolságot már nem írják elő kötelezően, s a maszk, vagy más orrot és szájat eltakaró eszköz viselete is csak bizonyos helyeken kötelező. Mivel a jogszabály a templomokról külön nem rendelkezik, így azok is az utóbbi kategóriába tartoznak, ahol a maszk viselése nem kötelező. 500 fő fölötti rendezvények zárt helyen továbbra sem tarthatóak. A kézbe áldozás fenntartása és a szenteltvíztartók üresen tartása továbbra is javasolt. 2. A plébániai irodát is megnyitjuk kizárólag hétfőn és pénteken lesz az iroda nyitva 16-18 óra között. Az irodai ügyintézéshez viszont a szájmaszk kötelező! 3. Azoknak a testvéreknek akiknek a karantén alatt volt mise-befizetésük és elmaradt, átírtuk más időpontra. Aki szeretné egyesztetni, szintén az irodában érdeklődhet. 4. A tárogató úton vasárnaponként 3/4 8 órakor ismét van szentmise. Gyorslinkek Galéria Naptár In English Welcome to our website and welcome to Zugliget!
Minden elismerésünk és dícséretünk az övék, mert hozzájárultak a történelem folytatásához. Gyakran és szívesen imádkozunk azokért a családokért, amelyekben még ma is ragyognak a Názáreti Család szent erényei és szeretete. Mindig imádkozzunk, hogy a házasság szentségében fakadjanak olyan családok, akik meg akarják mutatni a világnak, milyen szép dolog a házastársi szeretet-hűség megélése az Isten iránti hűségben. Isten Egyházának szüksége van hiteles keresztény családokra, mert a házasságban létrejövő családokban talál bölcsőre és olyan helyre, amelyben be tud illeszkedni az emberi nemzedékekbe és ugyanígy a nemzedékek az Egyházba. Amen
Az egyházközség álma kezdettôl fogva egy új, nagy templom építése volt. A Vilma királyné úton (Városligeti fasor) telket vásároltak templom és kultúrház építéséhez, de építési engedélyt nem kaptak. A Szondi utca egy jóval kisebb területével kellett megelégedniük. A templom építésénél figye-lembe kellett venni, hogy a házak nem a templom köré épülnek, hanem a templomot kell a szűkös területen a házak közé beilleszteni. 1930. szeptember 28-án szentmisével egybekötött alapkôletételi ünnepség volt. A templomot Fábián Gáspár tervei alapján építették fel, angol késô gótikát utánzó stílusban. Gótikus oltárait is Fábián Gáspár tervezte, a fôoltár fölött hatalmas üvegmozaik ablak helyettesítette az oltárképet. Az elkészült templomot 1931. november 15-én Dr. Breyer István segédpüspök szentelte fel. 1933-ban az egyházközség plébániai rangra emelkedett, elsô plébánosa Sármány Ferenc lett. 1942-ben, építésének 10-ik évfordulóján elkészült az orgona is. A II. világháborúban súlyos károkat szenvedett.
SZENTMISÉK RENDJE: vasárnap 9, 11, 19; hétfő, szerda, péntek, szombat 19; kedd, csütörtök 7 órakor. Hétköznapra eső ünnepeken 9 és 19 órakor. A Szamos bal partján elterülő ún. kültelek hívei számára 1933-ban Farkas Elek és neje házat ajándékozott, hogy azt kápolnaként használják. A hívek egyre növekvő száma hamarosan a kápolna kibővítését igényelte. 1934-ben a ház mellé kultúrotthont építettek. A híveket ebben az időben a székesegyházi plébánia pasztorálta. A II. világháború után a kultúrházat elvették, és a földosztó bizottság székhelye lett. 1948-ban sikerült visszaszerezni, a hívek önkéntes munkával rendbehozták és átalakították templommá, az addigi kápolnát pedig plébániai lakássá. A templom mellé tornyot építettek. A lakónegyed a hetvenes években rohamosan megnövekedett, vele együtt a hívek száma is. Az egyházmegyei hatóság szükségesnek látta új templom építését. Így épült fel a régi helyén a mostani templom és plébánia épülete Marx Gyula tevei szerint 1978-ban. Sípos Ferenc egyházmegyei kormányzó szentelte fel.
Urunk Jézus is családban született, ott "tanulta meg ezt a világot". Mintegy harminc éven át ebben a tapasztalatban tette magáévá az emberi állapotot, felemelve azt a Szentháromság közösségébe, és beépítve tanítói működésébe, amikor elhagyta Názáretet. Az evangéliumokban Jézus közössége is egy család formáját ölti magára, egy vendégszerető családét, nem pedig egy kirekesztő, elitista csoportét. Itt találjuk Pétert és Jánost, az éhezőt és a szomjazót, az idegent és az üldözöttet, a bűnös asszonyt és a vámost, a farizeusokat, a tömegeket és a sor végén magunkat is. A mai ünnep Jézus családjához kapcsol bennünket, hogy rajtunk keresztül a családunkat, a mieinket is bevonhassuk abba a biztonságba és erőtérbe, amelyre mindannyian rászorulunk. Németh Norbert, a Pápai Magyar Intézet rektora kép
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Budapesten lesz. Időpontja: 2021. szeptember 5-12. között. Jelmondata: Minden forrásom belőled fakad. (Zsolt 87, 7) Mi a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus? Világméretű ünnepségsorozat az Eucharisztia megismerésének és tiszteletének elmélyítésére. Katolikus keresztények tanúságtétele Isten szeretetéről a világ felé. Szerető Anyánk, Szűz Mária, Az egek gyönyörű, tiszta hangja. Légy az elesettekkel, légy számukra segítő kéz és reménység. Légy a gyengékkel, légy számukra ölelő kar és menedék. Légy a betegekkel, légy nekik balzsam és gyógyulás. Légy az éhezőkkel, légy számukra kenyér és víz. Ki hatalmas, kegyes és bőkezű vagy. Légy a kitaszítottakkal, légy számukra az otthon és a haza. Légy a menekültekkel, légy nekik fény és útmutatás. Légy a keleten élő testvéreinkkel, légy nekik védőbástya, légy számukra a túlélés. Hozzád fordulunk, Aki megszánsz, meghallgatsz, válaszolsz könyörgésünkre.