Járok Rám Szabott Utakon
Ezért sajnos nagy hidegben nem lesznek teljesen tiszták a kecskeméti autóbuszok külseje, de mihelyst enyhül, újra megszépülnek. A másik az, hogy a leszállásjelző gombokat hosszabban kell nyomni az utasoknak annál, mint ahogy korábban megszokták. Ezt hamarosan feliratokon is olvasni fogják majd az utasok.
Elmondta, hogy 2017-re vonatkozóan 960 millió forint bérlet és jegybevétellel nem fedezett költségigényt támaszt a város felé a DAKK. Ez 2018-ra már 1, 3 milliárdra emelkedik. Ez az összeg egyébként 2014-ben 300 millió volt. A drasztikus emelkedéssel párhuzamosan azonban a színvonal egyre inkább kifogásolható, ezért döntöttek úgy, hogy újragondolják a város tömegközlekedési rendszerét, és nem kötik meg az újabb két évre szóló szerződést. A döntést nem csak a DAKK indokolatlan anyagi követelése miatt hozták meg. Az elsődleges cél a megbízható, minőségi tömegközlekedés biztosítása, amit - az eddigi tapasztalatok szerint - nem tud biztosítani a jelenlegi szolgáltató. – 330 forintba kerül a jegy, a város lakói pedig nem ilyen szolgáltatást érmelenek a pénzükért - hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Takács Valentina, az önkormányzat kommunikációs vezetője. Ez a döntés nem jelenti azt, hogy két héten belül új szolgáltatót kell keresni. A személyszállításra vonatkozó törvény értelmében, ha nem sikerül megállapodást kötni a szolgáltatóval, akkor 2019. január 1-jétől legfeljebb egy évig a jelenlegi szerződés alapján köteles ellátni a szolgáltatás a DAKK legalább ezen a színvonalon.
Hideg a busz: Kérdezd meg a szüleidet milyen buszokon utaztak rég! Intézd el, hogy a busztársaság vezetőinek a bére legyen kevesebb és akkor lesz pénz korszerűsíteni a buszokat. A barátokat engedi fel először: Kíváncsi vagyok te kit engednél fel először? 2014. 5. 07:42 Hasznos számodra ez a válasz? Kapcsolódó kérdések:
Így nem lett végül vizsgálóbizottság Csakhogy ekkor kért szót dr. Szeberényi Gyula Tamás, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője, aki elmondta, hogy frakciójuk megszavazza a bizottságot, nehogy úgy tűnjön, hogy bármi takargatnivaló lenne ott. Ugyanakkor kérte, hogy ezzel az indítványozók ne terheljék a városházán dolgozókat, a téma kerüljön az agrárbizottság elé. Mivel ennek a bizottságnak az elnöke éppen Lejer Zoltán, az egyik indítványozó, ő felvállalta, hogy a bizottság elé viszi a panaszokat, és ott foglalkoznak majd azokkal. Dobos József szerint a nepperek miatt drága a piac De ez előtt még szót kért Dobos József (Szövetség) is, aki úgy fogalmazott, hogy ő támogatja a vizsgálóbizottság felállítását (ekkor még erről volt szó), mert szerinte valóban vissza kell hozni a piac imázsát. De ő más irányból közelített ehhez. Beszédében kidomborodott a kereskedői véna, amikor arról beszélt, hogy meg kell vizsgálni, hogy miért csökkent a piac forgalma. Szerinte arról van szó, hogy túl drága, 2-3-szor annyiba kerülnek a termékek, mint máshol.
3. Mire használhatók a "sütik"? A "sütik" által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és "személyre szabott" tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A "sütik" segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát. 4. Milyen "sütikkel" találkozhat? A weboldalak kétféle sütit használhatnak: - Ideiglenes "sütik", melyek addig maradnak eszközén, amíg el nem hagyja weboldalt. - Állandó "sütik", melyek webes keresőjének beállításától függően hosszabb ideig, vagy egészen addig az eszközén maradnak, amíg azokat Ön nem törli. - Harmadik féltől származó "sütik", melyeket harmadik fél helyez el az Ön böngészőjében (pl. Google Analitika). Ezek abban az esetben kerülnek a böngészőjében elhelyezésre, ha a meglátogatott weboldal használja a harmadik fél által nyújtott szolgáltatásokat.
galériával Sebestyén Hajnalka szókimondó vélemény / 7 perce Egyáltalán nem palástolta a véleményét egy interjúban Lord Jamar. "Drága jó szívét, két dolgos kezét Áldd meg Atyánk. S mi köszönjük, hogy Ő lehetett a mi Édesanyánk! " Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága Édesanyánk, Nagymamánk, Dédimamánk, Keresztanyánk, Anyósunk és Nászasszony özv. NAGY JÁNOSNÉ Dudás Julianna életének 92. évében szerető szíve megszűnt dobogni. Felejthetetlen halottunk földi maradványait 2020. július 7-én, 9. 45 órakor helyezzük örök nyugalomra a kecskeméti Köztemetőben a római katolikus vallás szertartása szerint. A gyászoló család. "Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm" Zsolt. 23, 1 A boldog feltámadás reményében tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KERESZTES KÁROLYNÉ Csuri Erzsébet életének 85. évében 2020. június 26-án elhunyt. Utolsó földi útjára 2020. július 6-án, hétfőn 9. 45 órai kezdettel kísérjük a római katolikus egyház szertartása szerint a kecskeméti Köztemetőben.
Ebből kiderül, hogy a sofőr hosszasan telefonált vezetés közben, az idős hölgy pedig jelezte neki, hogy ezzel mindannyiuk biztonságát veszélyezteti. A fiatal férfi végül megállt a következő megállóban, és közölte, hogy addig nem hajlandó tovább menni, míg a nő le nem száll. A sofőr ezután leszállt a buszról és a járdán ülve folytatta a telefonálást. Több perc eltelt, az utasok egy része leszállt, illetve átszállt egy másik buszra. Végül a nő kénytelen volt otthagyni a buszt, némi vita és ordibálás után pedig gyalog ment tovább. A portál megkereste a DAKK Zrt-t is. A társaság közölte, hogy több panasz is érkezett az üggyel kapcsolatban, és megdöbbenve értesültek az esetről. Hangsúlyozták, hogy a társaságnál az autóbusz-vezetőkkel szemben alapvető elvárás a szolgáltatói normáknak, elvárásoknak megfelelő utasorientált magatartás, valamint a biztonságos és balesetmentes közlekedés lebonyolítása. " Az esetről történt értesülést követően azonnali belső vizsgálatot indítottunk, a vizsgálat lezárásáig az érintett autóbusz-vezetőt a munkavégzés alól felmentettük " – közölték, hozzátéve, hogy a vizsgálat során a buszsofőrrel szemben szigorú munkáltatói eljárást folytatnak le annak érdekében, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő.
(Továbbjutás esetén a csapat összetételén nem szabad változtatni. ) Kecskeméten az OBI Áruház parkolójában 2016. június 4-én megtartandó megyei selejtezőre nevezni a mellékelt regisztrációs lap kitöltésével lehet, melyet a e-mail címre, vagy a Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság 6000 Kecskemét, Batthyány u. 14. szám alatti címére szükséges megküldeni 2016. június 1-ig. A selejtezőre nevezni lehet továbbá a verseny honlapján, a oldalon. A nevezés díjtalan. A Bács-Kiskun megyei versenyzők részére a regisztrációs lap letölthető a következő helyről: Nevezni telefonon is lehet a 06-76/513-336-os telefonszámon a résztvevők nevének, születési adatainak, lakcímének, valamint a felnőtt résztvevők telefonszámának, e-mail címének, továbbá egyikük gépjárművezetői engedély számának megadásával. A megyei selejtezőre jelentkező családokat különböző közlekedési témájú, hol játékos, hol komoly szellemi és vezetéstechnikai ismeretet igénylő versenyfeladatokkal várjuk. A család közösen KRESZ elméleti tesztlapot tölt, a gyermekek kerékpáros ügyességi akadálypályán, motoros szimulátoron versenyeznek majd, a gépjárművezető szülő autós ügyességi akadálypályán teljesíti feladatát, valamint vizsgabiztos jelenlétében forgalomban is vezet.
Szerző
Változatlan jegyárakon, a távolságira is érvényes bérletekkel használhatóak Kecskemét helyi buszjáratai január 1-tól, amelyeket már nem a Dél-alföldi Közlekedési Központ (DAKK) Zrt. — októbertől Volánbusz Zrt. —, hanem a debreceni székhelyű INTER-TAN- KER Zrt. üzemeltet. - Az, hogy idáig eljutottunk egy másfél éves előkészítő munka eredménye - mondta Homoki Tamás, Kecskemét alpolgármestere az év első sajtótájékoztatóján, amelyet a kecskeméti képviselő-testületnek erre a célra megalapított cégének, a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. -nek a telephelyén tartottak. Homoki Tamás, Kossa György, Király József. Kétségtelen, a város lépése ezen a téren történelmi, hiszen egy állami monopóliumot élvező közlekedési céget hagytak faképnél, amely azt hitte magáról, hogy megkerülhetetlen. Igaz, a döntés megkönnyítette, hogy a városnak egy korábbi pályázat eredményeként van egy hibrid buszflottája és hozzá saját telephelye, így azt már csak kiegészítenie kellett mintegy két tucat másik busszal, amelyet az INTER TAN-KER Zrt.