Járok Rám Szabott Utakon
Hirtelenjében nagyon jóba lettem a főkönyvelővel, aki idén lesz 40 éves, van felesége és két gyönyörű gyereke. Októberben elhatároztam, hogy meglepem a párom és csináltatok magamról egy fotósorozatot. Ezt elmondtam a fent említett illetőnek, aki aztán fel is jött hozzám megnézni a képeket. Ezzel kezdődött minden. Bár aznap egymás felizgatásán kívül nem történt más, tudtuk, hogy folytatás lesz. Lett is. Rá 1, 5 hétre ismét feljött hozzám, lefeküdtünk... Az első együttlét érdekesre sikerült, ugyanis én egy kicsit megilletődtem, de a második alkalom már szinte leírhatatlanul tökéletes volt. Olyan odaadással és szenvedéllyel szeretkeztünk, hogy talán akkor éltem át ilyet utoljára, amikor a párommal a kapcsolatunk elején voltunk. Azonnal ráérzett, hogy mi a jó nekem, mi izgat fel és mitől jutok el a csúcsra. Hihetetlen orgazmust éltem át. Szárnyaltam, szárnyaltam és csak szárnyaltam. Hál'istennek ő ugyanígy érzett. Egymásba is szerettünk, nem működött a " szex érzelmek nélkül" dolog, de megbeszéltük, hogy mindenki marad a jól megszokott kis életénél.
Megzavart tájékozódás = halál A neonikotinoidokat tartalmazó növényvédő szerek méhekre gyakorolt negatív hatásait egy Magyarországra, Angliára és Németországra kiterjedő nagyléptékű kísérletsorozat eredményei támasztották alá, ebben dr. Sárospataki Miklós, a Szent István Egyetem Állattani és Állatökológiai Tanszékének docense is részt vett – olvasható az egyetem tavaly márciusi közleményében. A Science-ben két éve publikált kutatási eredmények szerint az úgynevezett csávázásra, vagyis a vetőmagok növényvédelmi kezelésére használt neonikotinoidok a csírázás után szívódnak fel a növekvő növényben és fejtik ki rovarölő hatásukat a növényt fogyasztó kártevőkre. Ezek a szerek kis mennyiségben az adott növény nektárjába és pollenjébe is bejuthatnak, és bár a virágokat látogató hasznos rovarokat közvetlenül el nem pusztítják, termékenységük csökkenését, valamint tájékozódási zavarokat okozva rájuk nézve is károsak. A méhek térbeli tájékozódása az égbolt polarizációs mintázatán alapszik, ez derült, részben felhős, borult és ködös időben is biztos iránytű a rovarok számára.