Járok Rám Szabott Utakon
Így jön létre mindenkinek az egyedi ujjlenyomata. A professzor és társai egy olyan programot fejlesztettek ki, amelyik ezt a nedvességet figyeli és méri. Az új szoftver már csak a hamis modellek tíz százalékát engedte át, ami több mint biztató. Persze ez még mindig messze van a tökéletes azonosítástól. Az ujjlenyomat-azonosító és más biometrikus eszközök kapcsán hasonló eredményekről számolt be egyébként még 2004-ben egy londoni konferencián egy japán kutató is, aki a piacon fellelhető különböző íriszszkennereket egy egyszerű kinyomtatott íriszlenyomattal be tudta csapni. Egy másik japán kutató pedig zselatinból készült ujjlenyomat-másolatokkal meg tudta téveszteni a biztonsági rendszereket. RF csipet mindenkibe!!! Hegyikecske: ez a gond! még mindenki azt hiszi, hogy ezek a rendszerek futurisztikusak és drágák. Nos, én ebből írtam a szakdolgozatomat és én is meglepődtem, hogy rengeteg termék van már, legtöbbje MÉG külföldön. Dehidd el nekem, vannak már megfizethető jó rendszerek. Elvágtad az ujjad?
4. Kisebb tepsire vagy jénaira helyezzük, majd aláöntünk egy fél bögre vizet (másfél decit), és 180 fokra előmelegített sütőben, alul-felül sütés programon 35 percig sütjük. 5. Kivesszük, hagyjuk langyosra hűlni, majd kicsomagoljuk, és fűszerpaprikával megszórjuk mindkét oldalát. Legegyszerűbb egy pici szűrővel vagy szitával rászitálni a paprikát, szeleteléskor pedig szúrjunk bele egy villát a sonkába, hogy ne legyen tiszta paprika a kezünk 🙂 6. Kihűtjük, és már szeletelhetjük is. Négy-öt napig áll el a hűtőben. Jó kísérletezgetést! 🙂 Recept alapötlete itt… Ha szeretitek a gyors, egyszerű recepteket, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂 Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala
Forrás: Thinkstock Harcolsz a pattanások ellen? Íme 12 szuper tipp: A pattanásos bőr nemcsak a tinik életét keseríti meg, de rengeteg felnőtt mindennapjait is pokollá teszi. Sajnos többnyire nem használnak azok a csodaszerek, amik elvileg azonnal eltüntetik a kellemetlen bőrhibákat. A pattanásos bőr kezelését már korábban meg kell kezdeni – megmutatjuk, hogyan! A kiegyensúlyozott faggyúkiválasztást felboríthatják bizonyos hormonális változások, betegségek, de az életkor, a helytelen táplálkozás és a stressz mint civilizációs betegség is jelentős hatással bír. A faggyúmirigyek működését részben a vegetatív idegrendszer, részben hormonok szabályozzák. A hormonok közül a hím nemi hormonoknak (androgén hormonok) van faggyúelválasztást serkentő hatásuk. A férfiaknál gyakoribb a seborrhoea, mint a hasonló korú nőknél, mivel az ösztrogének gátló hatást gyakorolnak a faggyúmirigyek működésére. Androgén hormonok a női szervezetben is termelődnek, ha arányuk a női hormonokhoz képest megnő, nőknél is okozhatnak komoly klinikai tüneteket.!