Járok Rám Szabott Utakon
Elmondta, hogy emlékszik a szimpatikus tettvággyal teli, fiatalemberre, aki mostanra fontos, vezető pozíciót tölt be. Kiemelte, hogy dr. Mohos Elemér nevéhez több új sebészeti eljárás is fűződik az országban. A kitüntetést Porga Gyula polgármester adta át dr. Mohos Elemérnek, majd Nagy Csaba lantművész előadása zárta az ünnepélyes eseményt. Dr. Mohos Elemér 1989-ben szerzett általános orvosi diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. A Veszprém Megyei Kórház Sebészeti Osztályán kezdte el gyakorló orvosi tevékenységét. Először általános sebészetből, később mellkas sebészetből szerzett szakvizsgát. 2000-ben adjunktussá, 2005-ben pedig főorvossá nevezték ki. 2007 és 2012 között az oberwarti kórház Sebészeti Osztályán dolgozott főorvosként. 2012-ben Ph. D fokozatot szerzett. 2012 óta a Csolnoky Ferenc Kórház Sebészti Centrumának vezető főorvosa. A hazai képzések mellett több alkalommal vett részt külföldi tanulmányutakon. Publikációi magyar, német és angol nyelvű szaklapokban is megjelentek.
Nem tudta biztosítani az előjegyzett ellátást a megyei kórház pénteken, mert egy úgynevezett zsarolóvírus került az intézmény informatikai rendszerébe. Emiatt le kellett állítani az egész hálózatot, hogy elkerüljék a további fertőzéseket. A sürgősségi ellátás működött. Dr. Dávid Gyula, a veszprémi Csolnoky kórház orvos-igazgatója elmondta, nem érte támadás a rendszert, egy vírusfertőzés következtében bénult meg. Átadták, felszentelték, majd február 29-én birtokba vették a betegek és a gyógyítók. Ezzel párhuzamosan a városban furcsa hírek kezdtek keringeni: leszakadt a vadonatúj mennyezet! Nem szállhat le helikopter a tetőn! Összeomlott az informatikai rendszer! Ki máshoz fordultunk volna tisztázni a helyzetet, mint dr. Hornyák Lajoshoz, a Veszprém megyei kórház Onkológiai Centrumának vezető főorvosához, aki meglepő módon indított. "Idegesek" a beleink? Valami ilyesmi. Az IBS-ről dr. Lakatos László belgyógyász főorvost kérdeztük, aki örömmel fogadta portálunk jelentkezését. Mint mondta, soha nem volt még akkora szükség az ismeretterjesztésre, mint napjainkban, mert az internet világában veszélyesen sok a téves információ, egyre több a laikus öndiagnoszta, így aztán virágzik a csodaszerekkel és csodálatos módszerekkel hitegető gátlástalanság.