Járok Rám Szabott Utakon
YouTube SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK
Szakmai programunk három nagyobb egységre bontható: a főprogramra, a műhelyekre és a szekciókra. · A főprogram adja a rendezvény vázát, a főcímhez illeszkedő témák és a szakma legismertebb előadói által. · A műhelyek során a résztvevők sajátélmény alapján ismerkedhetnek meg egyes pszichológiai módszerekkel. · A szekciók pedig specifikus témák szerint csoportosított előadásokat jelentenek, melyek az alábbi öt kategóriába rendeződnek: Haladó, Határterületek, Naprakész, illetve a főcímhez kapcsolódó Jövőkép és Jövő kutatói szekció. Haladó szekciónkat elsősorban azoknak ajánljuk, akik rendelkeznek némi előtudással a pszichológia különböző területeiről és egy-egy téma mélyebb rétegeibe kívánnak betekintést nyerni. A szekció előadásai egyrészt kitekintést nyújtanak a pszichiátria, klinikai pszichológia területe felé, másrészt egyes pszichológiai témák mélyebb rétegeit mutatják be. Határterületek szekciónk keretei között a társtudományok kapcsolódását szeretnénk bemutatni és példát hozni az egyes területek összefonódására, továbbá a pszichológia speciális területeken való alkalmazására.
Széchenyi István Egyetem - Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar H-9026 Győr, Egyetem tér 1. Iroda: A-404 Tel. : +36 (96) 613-744 Fax: +36 (96) 503-488 E-mail:
"…A színház: szerelem! Örökké tartó láz. "
492500305176 Longitude: 19. 051399230957 Area Code: 0 Email Abuse: No Emails Found Sites on the same server (IP: 212. 43) Domains Recently Top 11 related websites Madách Színház - Home Facebook 2 days ago Madách színház, budapest, hungary. 79k likes. 1073 budapest erzsébet krt. 29-33. Url: DA: 16 PA: 14 MOZ Rank: 32 Madách Színház - Posts Facebook 19 days ago Madách színház, budapest, hungary. 78k likes. Url: DA: 16 PA: 20 MOZ Rank: 41 Madách Színház - YouTube 15 days ago Sign in to like videos, comment, and subscribe. sign in. watch queue queue Url: DA: 15 PA: 19 MOZ Rank: 42 Madách Színház - Kezdőlap Facebook 21 days ago Madách színház, budapest. 78 e ember kedveli. Url: DA: 18 PA: 14 MOZ Rank: 41 Madách Imre (író) – Wikipédia 3 days ago Sztregovai és kiskelecsényi madách imre (alsósztregova, 1823. január 20. – alsósztregova, 1864. október 5. ) magyar költő, író, ügyvéd, politikus, a kisfaludy társaság rendes és a magyar tudományos akadémia levelező tagja. a magyar irodalom és drámaköltészet kiemelkedő alakja.. magyar középnemesi családba született, felmenői között több neves személy is volt.