Járok Rám Szabott Utakon
A klub Berendy Pált a saját halottjának tekinti.
Az 1828 -as összeíráskor már 4076 lakosa volt Füzesgyarmatnak. Ekkor alakult a településen az első iparos céh (mint mezővárosi iparosodás első intézménye) Egyesült Céh Társaság néven 44 iparos taggal. A település a mezővárosi címet a kiegyezésig, 1867-ig megőrizte, amikor a súlyos adóterhek miatt saját elhatározásból lemondtak a városi rangról. Füzesgyarmati uradalom tulajdonosa volt gróf Blankenstein Pál császári és királyi kamarás a 7. dragonyosezred hadnagya, munkássága jelenleg is fellelhető a településen (a volt kastély területén található: Kastélypark Strandfürdő, Római katolikus kápolna és a városi sporttelep). Az első és második világháború közötti fejlődés eredménye volt az ipari üzemek és az intézményrendszer fejlődése (hengermalmok, téglagyárak, szeszfőzde, cipőgyár, posta, távírda, egészségház, új iskola stb. ) Az 1945-50-es évek, az újjáépítés eredményei: három termelőszövetkezet, három kisipari szövetkezet megalakulása, kultúrház megépítése. A '80-as évek elején a mezőgazdasági termelés csökkent, az ipar szerepe viszont jelentősen megnőtt, ugyanis a szénhidrogén-kutatók a '80-as évek közepén jelentős mennyiségű szénhidrogénvagyont találtak település alatt.
B. Marton Erzsi. Nagy László. Pál Mihályné. Szabó István. Babay József. Babay Kálmán. Babér István REQUEST TO REMOVE Kölcsönző [] Pál Mihályné 8960 Lenti, Kossuth út 63. Szakma: Kölcsönző PRIVÁT KÖLCSÖNZŐ Bt. 1032 Budapest, Szőlő u. 80. Szakma: Kölcsönző Rogép Kft. REQUEST TO REMOVE Gyertyalá | Gyertyagyújtás, Gyombolai Mártonné, Gyertyagyújtás, Gyombolai Mártonné, Zsálek Tiborné, Dr. Mné Péterfi Edit, Anna Kalányos testvére, Bognár István, Kora Zoltán, Balogh Józsefné, Madura... REQUEST TO REMOVE Vasvári Pál Múzeum Tiszavasvári A tiszavasvári Vasvári Pál Múzeum weboldala... Elérhetőség: Vasvári Pál Múzeum. Cím: 4400 Tiszavasvári, Kálvin utca 7. REQUEST TO REMOVE Mestervacsora 2013 - Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség - Balatonfüred és Környéke Régió - Domonkos Miklós - Budapest és Környéke Régió - Szűcs Pál - Debrecen és Környéke Régió - Barabás Zoltán - Déli... REQUEST TO REMOVE Munkatársak | Szociális Szolgáltatások Háza Klinger Mária - igazgató. Rojkovicsné Ivanics Andrea - gazdasági vezető.