Járok Rám Szabott Utakon
És jött az új szerelem, a badacsonyi Léránt pincészet barrikolt vörösbora, amit második nap már ismerősként köszöntve töltött a gazda. Meddig lesz elég az utolsó napon vett palack? Lesz-e olyan jó íze, mint a Sóház utcán vagy a színpadok előtt bóklászva? Ahol valamelyik este rájöttem a Tiszavirág Fesztivál egyik fontos értékére. Ami eddig is megvolt, csak nekem nem sikerült megfogalmaznom magamnak. Ám amikor éppen harmadjára néztem a ZAP Show-t, akkor a Pálinkaland legendás lakókocsijánál, eszembe jutott. A Tiszavirág olyan ajtó Szolnoknak a nagyvilágra, amelyen keresztül valódi művészek, a maguk valójában közlekednek. Az Örökség fesztivál mellett jelenleg ez az egyetlen eseményünk, amikor élő, nemzetközi produkciókat láthatunk a városban. Amikor, ha csak egy picit is, de részeseivé válhatunk a világ kulturális mozgásainak. A hideg kiráz, ha eszembe jut: a világ egy része, a maga valóságában - nem filmen, nem neten, nem elmesélve - ebben az öt napban köszönt be hozzánk. És viszik a hírünket más fesztiválokra, más városokba.
"Sír a szemem sír a lelkem, ha rád gondolok a nap minden percében. Nem látom mosolygós arcod, szemed két dolgos kezed amit hiába keresek. " Egyetlen gyermekem ott fenn a mennyekben nyugodj békében. Édesanyád Mély fájdalommal tudatjuk, hog y MOCZÓ JÓZSEFN É (született: Palotai Julianna) Drága Édesanyánk, Nagymamánk búcsúztatója 2020. június 26. 11. 30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető nagy ravatalozójában. A gyászoló család EMLÉKEZÉS SZALAI LÁSZLÓNÉ (született: Héja Rozália) halálának 6. évfordulójára. Soha el nem múló szeretettel emlékezünk: szerető lányai, vejei, unokái, dédunokája és keresztgyerekei Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hog y CSÖRGŐ ALBIN (növényvédő szakmérnök) 84 éves korában, 2020. Végső búcsút a szolnoki (Kőrösi úti) temető ravatalozójában, 2020. június 16-án 14. 30 órakor veszünk. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett családtagunk NAGY GYÖRGYNÉ (született: Bede Magdolna) 2020. június 10-én, hosszan tartó betegség után végleg megpihent.
47 km Klub Aréna - Szórakoztató és Rendezvény Klub Bajcsy Zsilinszky u. 49., Kiskunfélegyháza, 6100, Hungary Bartending Service 22. 33 km New Terasz Music Club & Játékterem Gorkij utca 2., Kiskunfélegyháza, 6100, Hungary 22. 73 km Fotó Varázs Kossuth L. utca 16, Kiskunfélegyháza, 5940, Hungary Photographer, 22. 75 km Félegyházi Táncszínház Kossuth Lajos utca 6, Kiskunfélegyháza, 6100, Hungary 23. 04 km LacaLampa - Kis László Kézműveslámpái Szendrey u. 3, Kiskunfélegyháza, 6100, Hungary Home Decor, Shopping & Retail 23. 74 km Rocktár Kossuth Lajos utca 59, Kiskunfélegyháza, 6100, Hungary 23. 92 km Globe - Flash mob / Kiskunfélegyháza / Kiskunfélegyháza, 6100, Hungary 24. 09 km Relax Cafe Fürdő utca 30., Cserkeszolo, 5465, Hungary Cafe, Restaurant 26. 45 km Belvárosi Borház Ék u. 18., Csongrád, 6640, Hungary Wine Bar, 26. 97 km ELECTRO TOROK Körös-Torok, Csongrád, 6640, Hungary 30. 27 km V. Tóth Gábor festményei Ceglédi út, Nagykoros, 2750, Hungary Artist, Art 32. 2 km ModernEsküvő - Ceremóniamester, Esküvői Dj, Esküvői Fotó Zászló utca 9., Kecskemét, 6000, Hungary Wedding Planning Service, 32.
2018. 06. 15. | 18:00 Program: 2018. Péntek: 18:30 – Bortér és kézműves kiállítás 20:00 – Szabadtéri kiállítás megynyitó: a Bolyai TGK képzőművészeti tagozatának kiállítása 20:15 – Szerda Árpád WednesdaY Project 21:15 – Flashpoint koncert 23:00 - DJ 2018. 16. Szombat: 09:00 – Retro horgászverseny 11:00 - Tiszavirág regatta – nemzetközi kajakverseny 18:00 – Bortér és kézműves kiállítás 19:00 – Szerda Árpád WednesdaY Project 20:15 – The Chimney Shitters koncert 21:45 – Fáklyás hajós felvonulás 22:00 – The Bestbeat koncert – The Beatles Tribute Band 24:00 – Dj 2018. 17. Vasárnap: 19:00 –21:30 INKE & the TRAILER A szervező a műsorváltozás jogát fenntartja!
57 km Tiszaföldvár Városi Művelődési Ház Malom út 1., Tiszaföldvár, 5430, Hungary Community Center
12:16 | környezetvédelem rendőrség Szolnok természet természetvédelem Tisza tiszavirág A tiszavirág védett kérészfaj, természetvédelmi értéke egyedenként tízezer forint. Fokozottan ellenőrzik a biztonságukat tiszavirágzás idején. Virágzik a Tisza, vigyázzanak a tiszavirágokra 2018. június 10. 12:52 | kérész szabálysértés Tisza tiszavirág Idén korábban kezdődött tiszavirágzás. A kérész (Palingenia longicauda) védett rovarfaj, természetvédelmi értéke egyedenként tízezer forint. Részletek
Temetésére végakaratának megfelelően szűk családi körben kerül sor. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GULYÁS JÓZSEFNÉ (született: Balázs Julianna) 77 éves korában, 2020. Végső búcsút 2020. június 24-én 14. 30 órakor a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában veszünk tőle. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HORVÁTH BERTALAN életének 36. évében elhunyt. június 26-án 13. 00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunka t CSÖRGŐ ALBIN T utolsó útjára elkísérték, sírját a kegyelet virágaival borították vagy egyéb módon részvétnyilvánításukkal igyekeztek fájdalmunkat enyhíteni. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SAJTI KÁROL Y 89 éves korában, 2020. június 8-án örökre megpihent.
Tőserdő Szépe - Tiszavirág Fesztivál, Lakitelek - Tőserdő, Holt-Tisza Part, Napsugár u., Lakitelek, 6065, Hungary Get Directions Add phone number Categories Arts & Entertainment Work hours Add information About XXIV. TŐSERDŐ SZÉPE ORSZÁGOS TISZAVIRÁG ZENEI ÉS KULTURÁLIS FESZTIVÁL 2019. július 12. /péntek/ -13. /szombat/ Description XXIII. TŐSERDŐ SZÉPE ORSZÁGOS TISZAVIRÁG ZENEI ÉS KULTURÁLIS FESZTIVÁL 2018. július 13. /péntek/ -14. /szombat/ Similar places nearby 0. 01 km TiszaFesztivál Lakitelek - Tőserdő, Holt-Tisza Part, Napsugár u., Lakitelek, 6065, Hungary Bombastic Summer Fest 1. 49 km Alkotóház-Tőserdő Nyíl utca, Lakitelek, 6065, Hungary Cabin, Arts & Entertainment, Lodge 6. 84 km River Side Tiszaug Tiszaug, Tiszaug, 6064, Hungary Adult Entertainment Service 10. 99 km Borsihalmi Művésztelep és Ifjúsági Szállás Kiskunfélegyháza, külterület, Borsihalom, 6100, Hungary Lodge, Travel Agency, 13. 82 km Pleasure Cafe - Tiszakécske Béke tér 10., Tiszakécske, 6060, Hungary 14. 64 km Napos Oldal Jógastúdió és Kreatív Műhely Tiszasor 32., Tiszakécske, 6060, Hungary Outdoor, Recreation & Fitness, Educational Organization 21.
2021. június 15 - 19. Kultikus, közösségteremtő, korosztálytól függetlenül népszerű, igényes nemzetközi forgatag! 15. születésnapját ünnepli 2021. júniusában közép-Magyarország legnagyobb ingyenes kulturális kavalkádja, a Szolnoki Tiszavirág Fesztivál. Olyan, mint a Tiszavirág Fesztivál, egyszerűen nincs sehol. Ennek csak egyik apropója a világszerte párját ritkító kérészrajzás, vagy más néven a Tisza virágzása. Itt minden különleges és egyedi, és minden olyan megszokott. A belváros évszázados gesztenyefái, parkjai ezreknek válnak átmeneti otthonává, ahol minőségi zene, hagyományőrző gasztronómiai kínálat, míves portékák, nagyszerű borok és pálinkák teszik teljessé a kikapcsolódást. Kedves Tiszavirág rajongók! Tudjuk, nagyon vártátok, hogy a jubileumi 15. Tiszavirág Fesztivállal közösen megnyissuk az idei nyarat. Kevés dolgot vártunk ennyire jelen helyzetben. Figyeltük, hogy kiderül felettünk az ég és kapunk egy jó prognózist, de szomorúan vesszük tudomásul, hogy felelősen nem szabad terveznünk az eredeti időpontra.