Járok Rám Szabott Utakon
Fel szokták nekünk róni, hogy mégis miért nem olyan barna az arcunk, mint a testünk. A válaszom pedig ilyenkor az szokott lenni, hogy azért, mert az arc karakterét és báját nem lenne előnyös egy sötét színű alapozóval eltakarni. Inkább szépen dolgozzuk össze a nyak színét az arc keretével és használjuk a kontúrozás technikáját! Miért fontos ez az extrán barna bőrszín, és hogyan éritek el? A barna bőrszín elengedhetetlen a versenyeken, hiszen így sokkal szebben kirajzolódnak az izomtónusok. A színpadon nagyon erős reflektorok világítanak meg minket, amik a hibákat és az előnyöket is kidomborítják, egy barna testen ezek sokkal jobban előjönnek. Nem elegendő a szoláriumozás, sőt, én nem is szoktam járni. Profi stáb barnít minket, egy amerikai cég minden versenyen ott van, ahol spray tanning módszerrel lefújnak, ez a szín nem kopik le és nem fog, verseny után pedig tusolással szépen le lehet mosni magunkról. A backstage-ben a stáb tagjai színpadra lépés előtt ellenőrzik a versenyzőket, és ha szükséges, kevés olajjal bekennek minket.
Csodadiéták, csodamódszerek, csodatabletták ugyanis sajnos nincsenek, csodák viszont igenis vannak! Ha nekem sikerült megnyerni azt a hőn áhított kupát, akkor neked is sikerülni fog elérni a célodat! A kulcs az életmódváltás: minőségi tápanyagbevitel, tudatos táplálékkiegészítés és rendszeres edzés. Ebben segítek neked eligazodni. Tarts velem! Millió puszi és ölelés,