Járok Rám Szabott Utakon
A Novosti értesülései szerint elmaradhat a szerdára tervezett kombinált teszt is az idei kisérettségin, a Blic pedig azt írja, azt mindenképp megtartják, de a tartalék tesztet töltik majd ki a diákok. Minden iskola egyébként köteles visszajuttatni a matematika érettségi tesztet tartalmazó csomagokat, de a kombinált teszt csomagjait is, ez legalábbis az oktatási minisztérium legutóbbi utasítása. A Blic szerint a holnapi kisérettségi kombinált tesztírásánál eleve a tartalék csomagokat használják majd, mert a közösségi oldalakon megjelent, hogy azt is kiszivárogtatták. A matematika kisérettségit ma 9 és 11 óra között kellett volna írniuk a diákoknak, azt azonban fél órával a kezdés előtt csütörtökre halasztották. Mladen Šarčević oktatási miniszter később a Novostinak azt mondta, valaki megszerezte és eladta a teszteket matematikából. A Prva TV közben arról tudósít, hogy nézőik megerősítették, hogy a holnapi kombinált tesztet is kiszivárogtatták, a minisztériumnak azonban erről nincsenek információi.
A fenti szabványokat természetesen mindkét oldalnak ismernie kell, tehát a power bankotok hiába tudja a PD töltést, ha a notebookotok azt nem ismeri. A fenti szabványok működését és a teljesítmény leadását az alábbi eszközökkel teszteltük: egy potméterrel változtatható ellenállással, ami maximum 4 A felvételére képes egy szoftveresen paraméterezhető USB-s teszterrel, ami együttműködik a ZKE EB tester szoftverrel és az eredményről grafikonokat rajzol LCD panellal ellátott USB dongle -lel, ami a kapacitás megállapításában volt segítségünkre Ezek otthon is elvégezhető tesztek, ráadásul a ZKE hardveréhez ingyenesen mellékelik a szoftvert is. A fenti módszerekkel nemcsak a két power bank tudását, de a védelmeik helyes működése – például túláram és túlmelegedés elleni -, illetve a kapacitásuk is ellenőrizhető. * a teszter felső korlátja ** fölötte 1 V-ot esik a feszültség. Fotó: RendeljKínait Mindkét termék hozta a sajtóanyagban olvasható paramétereket, de ezt el is vártuk a két neves gyártótól.
Az előbbi csoport maximum 15, utóbbi maximum 18W-ot képes leadni, így jön ki a 33W összteljesítmény. Ember legyen a talpán, aki ezeket megjegyzi, ráadásul nem minden port ekvivalens, például a Baseus naranccsal jelölt csatlakozója QC 3. 0 képes, míg a többi nem. Tesztüzem A két power bank a jelenleg elérhető csúcstechnológiát vonultatja fel, amik elméletileg gyorsabb és nagyobb teljesítményű töltést tesznek lehetővé. Éppen ezért érdemes egy kicsit elidőzni a különböző misztikus rövidítéseknél. A legismertebb talán a QC, vagyis a Quick Charge, ami egy Qualcomm szabvány, ami nem a hagyományos 5 volton tölt, hanem megemeli a feszültséget 9 vagy 12V-ra. Ez azt jelenti, hogy azonos teljesítmény mellett kevesebb áramot használ fel a töltő, és összességében gyorsabban tölt. A USB PD, vagyis Power Delivery egy univerzális átviteli technológia, aminek lényege, hogy képes kiváltani a hagyományos tápegység funkciókat, hiszen kétirányú töltést tesz lehetővé. Ezt a Type-C port mellé integrálják, mert itt akár 100W teljesítmény is átvihető, így már kisebb fogyasztású notebookok, tévék, monitorok is elláthatók energiával.
A Baseus esetében nem LED sorra, hanem egy kerek kijelzőre bízták az adatok megjelenítését, a ház pedig érdes felületkezelést kapott, ami a csúszást hivatott meggátolni, és ez nem is alaptalan félelem, hiszen a súlya tényleg brutális egy átlagos power bankhoz képest: 508 gramm – avatott kezekben ez a kütyü szinte már fegyvernek minősül. A telepek aljára mindkét gyártó elhelyezte az olyan műszaki adatokat, mint a ki- és bemeneti értékek, a kapacitás vagy éppen a maximum áramleadási képesség. Mi a rated capacity sorra hívnánk fel a figyelmet, hiszen ez mutatja, hogy 5V mellett mennyi a valós kapacitása az eszközöknek. A Baseusnál ez 18 000, míg a Xiaominál 12 600 – ezeket a számokat elosztva a mobilok aksijának kapacitásával jön ki pontosan, hány feltöltésre elég a power bankekben tárolt energia. A pontos műszaki paramétereket érdemes áttekinteni, mert a használatukat elég tág határok között lehet kombinálni. A Baseus elektronikája ráadásul speciális, az USB A portokat és a Type-C-t két külön halmazként kezeli, a kijelzőn is külön láthatjátok a hozzájuk tartozó értékeket.
Angyal és csomagmentes Minimmel másnap nyakamba vettem a Pilisszentlászló környéki szerpentineket és megállapítottam, a Clubman pont ugyanolyan agilis, közvetlen és élvezetes, mint bármelyik testvére. Ugyanúgy kicsit kemény a futóműve a kátyús magyar utakra, de a vezetési élmény miatt a fene se bánja. Mini Cooper S Clubman 2402 Kéne 445 Nem kéne 417 Alex kéne 319 Dylan kéne 257 Natalie kéne Az új, Peugeot-val közösen fejlesztett motor ereje nem brutális, mégis több mint meggyőző. A 7, 6-os gyorsulás bőven elég, hogy sportosan autózzunk, de nem olyan sok, hogy lépten-nyomon életveszélybe sodorjuk magunkat. A motorhoz kapcsolódó váltó precíz, a többit meg már úgyis tudják. Ha nem tudják, nyissák ki bármelyik Mini-tesztet – linkek a cikk elején –, mindegyikből ugyanaz derül ki: a Minit jó vezetni, a Minivel jó együtt élni. Csak az ára, az nem lett alacsonyabb. De most már legalább nem színes cukorkáért, hanem igazi csomagtartós, igazi négyszemélyes, igazi autóért kérnek ennyi pénzt. Totalcar értékelés - Mini Mini II Cooper S Clubman - 2007 Egyetlen hibája, hogy drága, viszont akár négy személynek is kényelmes, fürge és élvezetes autó.
Igazából nagyobb problémát jelentett őket lemeríteni, mint gondoltuk, egyszerűen nem tudtunk elég eszközt rájuk pakolni, és ez a Baseus CW-YMS-re különösen igaz. Egy átlagos telefont nagyjából 5-6 alkalommal feltölt, egy iPhone 8-at pedig tizenkétszer, ami megdöbbentő adat. Még a Xiaomi Power Bank 3 Pro kapacitása is elég négy átlagos mobil teljes feltöltésére. A Baseus legnagyobb érdeme a rengeteg port, emiatt jobb, mint a Xiaomi, akár otthon, akár egy durvább túrán használjátok, szinte sosem fogy ki a szuflából. Cserébe viszont nagy és nehéz, hiszen valahol el kell férnie a sok telepnek. Persze a Xiaomi sem marad szégyenben, a három kimenet sem kevés, és bár a kapacitása kisebb, a mérete is az, így kevésbé húzza le a táskát, és a Type-C port 45W-os teljesítménye pedig tekintélyt parancsoló. Amit érdemes még tudni, hogy a két nagyteljesítményű eszközt nem olyan egyszerű feltölteni. Egy 10W-os USB-s töltő 11-12 óra alatt pumpálja tele a Baseus által gyártott darabot, míg a Xiaomit durván 8-9 óra alatt.
Rendelj kínait! Ha érdekelnek a kínai termékek, és első kézből szeretnél értesülni az új tesztekről, ajánljuk a RendeljKínait oldalát!
Az utastérbe semmit nem kellett átrakni. Pöpecül elfértünk. Az angyalok mélységesen elégedettek voltak, én nem kevésbé. Teszt: Mini Cooper S Clubman - 2007 Egyrészt letudtam a karácsonyi bevásárlást, s ez már magában óriási fegyvertény. Másrészt olyan alaposan leteszteltük a Clubmant, amilyen alaposan csak lehet. 25 centi nem sok, a Clubmant mégis egy világ választja el a sima Minitől. Natalie-t és Dylant többé nem faggattam a lábtér felől; mivel mindketten jóízűen aludtak hazafelé, úgy vettem, hogy a "még mindig kényelmes? " kérdésre mindketten határozott igennel válaszoltak. Alexszel elöl beszélgettünk. Hihetetlen, mennyivel csöndesebb ez a Clubman 130-nál, mint 150-nél; és kevesebbet is fogyaszt, 10 helyett 8-at. Mi szemnek ingere. Az az óriási műszer középen a kilométeróra. A kormánynál a fordulatszámmérő van Egy kérdés maradt csak nyitva. A hosszabb tengelytáv miatt veszített-e valamit az autó játékosságából; ne felejtsük el, a tesztautó 1, 6-os turbómotorja 175 lóerős, márpedig ilyen lehetőséget érdemes kiaknázni.