Járok Rám Szabott Utakon
Figyelt kérdés Szeretnék egy jobbféle serpenyőt venni, ami jól használható általános célra, mindenfélét sütni, párolni benne egy három személyes családnak. Olvastam valahol, hogy az a jó serpenyő, amiben minimális olajjal, magas hőfokon is lehet húst pirítani úgy, hogy nem ég oda és utána le is lehet takarítani. Fontos, hogy indukciós tűzhelyen is használható legyen. Ha mosogatógépben mosható, illetve sütőbe is tehető, az nem hátrány, de nem követelmény. Nagyon sokféle megoldást látok, Tefalt, IKEA-t javasoltak legtöbben eddig, de tanácstalan vagyok, melyiket vegyem és milyen méretűt 1/4 anonim válasza: Nekem is Ikea van. Én egy normális edénykészletet szerettem volna. Az Ikea 365+ 7 db-os készletet vettem. Egy nagyobb serpenyő. 3 lábas fedővel. Ezen kívül vettem még egy Tefal kisebb serpenyőt, amit pl. rántottához, tükörtojáshoz használok, arra felesleges egy nagy serpenyő. Én nagyon szeretem az Ikeás edényeket, jó választás volt. Kis serpenyőből is vettem volna Ikeásat, csak nem Budapesten lakom és csak ezért nem mentem el az Ikeába, amikor régebbi kicsit tönkrement:) 2015. júl.
Az elso edenyben a "fond" - a masodikban a "deglazing". 620 lehet így utólag rájöttem, a használatik olvasása után, hogy hősokkot kapott az edényem, többször lehűtöttem a meleg edényt hideg vízzel. na ezek után nem teszem. Előzmény: Boarhunter (618) Boarhunter 618 Ha a tefal 7000 forintos ára zavar, akkor az öntöttvas serpenyőkkel se nagyon fogsz vigéckedni. Az, hogy a barátodnál három hónap a kifutási ideje bármilyen teflon serpenyőnek egy konyhán, nem jelent semmit. Ha vigyáz rá az ember, nem nyúlkál bele fémtárgyakkal, nem önti nyakon hideg vízzel a forró serpenyőt stb., évekig kiszolgál. Előzmény: (616) 617 Beszerzest es markat nem tudok ajanlani - de igaz, a teflonost allandoan venni kell, akarmit is csinal az ember, megkarcolodik. Erdemes egyszer jo minosegu szenacelt vagy ontottvasat venni - es ha az ontottvas nem zomancos akkor orok eletuek lesznek. 616 Köszi a választ. 28-as nyeles serpenyőt akarok venni, mert most dobtam ki egy teflonosat, levált a bevonat, van egy rozsdamentes lidl-s kerámia bevonatos, az első sütés után tapadós lett., kézzel nem érezni de a bundás kenyér betapad, vakarni és áztatni kell.
Dozbik 2018. 03. 13 0 0 637 Szia! Megvan még a Lodge öntöttvas serpenyőd? Engem érdekelne! Köszi előre is! Üdv, Tamás Előzmény: 1978balint (628) Tu Sok 2018. 01. 31 632 Közben látom, több fazekamat is foltoztam már, mind nagyon régóta bírja. Kétkomponensű műgyanta is lehetne, de az macerás... Rozsdátlanításra meg CR 55 lehet, dehát az literes-igaz nem túl vagyon.... De alaposan áztasd le ( nem mintha baj lenne, ha megmarad, a foszfát baromi jó vízkőoldó is, és jobb a sósav-ecet családná(vízkőre). Tehát FB. S Előzmény: kecsegedzsesz (631) 2018. 30 630 Van az FB. S nevű ragasztó, 150 (vagy 250? fok, rá van írva), rákened vékonyan, örök élet. Nekem a 12 literes fazekam tizenéve húzza. Ha előbb lerozsdátlanítod, leöblíted, alkohollal zsírtalanítod, maga a tökély. Persze szárazon ragacsold... :}} Előzmény: kecsegedzsesz (629) kecsegedzsesz 629 Sziasztok! Van egy 30 literes lábsom, és egy 80 literes üstöm amiknek a belsejéből néhány helyen le van pattogva a zománc, és rozsdásodik. Hogyan tudnám rendebe tenni?
86-as méretben. Mérek, ha kell baba-mama, babaruha, ruhacsomag, magánszemély – 2017. 08. 17. 600 Ft Budapest XX. kerület Érd 15 km bútor, lakberendezés, konyha, konyhafelszerelések, konyhai edények, fazekak, lábasok – 2020. 29. bútor, lakberendezés, konyha, konyhafelszerelések, konyhai edények, fazekak, lábasok – 2020. bútor, lakberendezés, konyha, konyhafelszerelések, konyhai edények, serpenyők – 2020. 23. 3db fehér fém rácsos lábas állvány tartozék 3db fehér fém rácsos lábas állvány, dekorációs kellék üzletberendezés része Lehet alkalmazni polcok tartó állványának is ahogy a fotókon látható (a polco... vállalkozás, ipar – 2019. 10. 15 000 Ft Budapest I. kerület Érd 16 km otthon, háztartás, háztartási felszerelések, tál, edény – 2018. 02. 19. 2 290 Ft Budapest I. kerület Érd 16 km bútor, lakberendezés, konyha, konyhafelszerelések, konyhai edények, fazekak, lábasok – 2020. 30. 6 150 Ft Budapest VII. 5 990 Ft Budapest VII. kerület Érd 16 km Lábas 270 db eladó, árak - 2020-07-05 bútor, lakberendezés, konyha, konyhafelszerelések, konyhai edények, fazekak, lábasok – 2020.
Menjen az ajánlatok kiválasztásához Keresse meg a bútorokat Tedd be a kosárba, és küldje be A legjobb vásarlási lehetőség Találj kényelmet a vásarlásnal sárlásnál. Fizetési lehetőség ajanlatai szükség szerint készpénzben. Olcsón szeretnék vásárolni Intézz mindent kényelmesen otthonról Elég megtalálni, párszor megnyomni és a kiálmodott bútor úton van hozzád. Több információt szeretnék Legjobb bútor katalógus Hálószobák Ebédői szettek Konyhák Gyerekszobák Kiegészítők Szorzótábla a vásarláshoz Bloggok a dizajnról Dizajn stúdiok Közlekedés Bútor gyartó Bútor e-shop Inspirációs fotók Tájékoztató, tippek és trükkök Könyvek a bútorokról Akciós árak
A feltüntetett árak a jelzett kivitelre/összeállításra vonatkoznak, egységárat jelölnek, tartalmazzák az áfát, nem tartalmazzák a szállítás, szerelés, ill. a képeken látható dekorációs kellékek árát. A kedvezményes ár, ill. a megtakarítás a termék eredeti eladási árához képest értendő. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a feltüntetett információk pontosak legyenek. Ha bármelyik termékkel kapcsolatban további tájékoztatást szeretnél kapni, kérjük, hogy vedd fel a kapcsolatot a vevőszolgálatunkkal! Az esetleges téves információkért, elírásokért felelősséget nem vállalunk.