Járok Rám Szabott Utakon
Mentovics �va versei �vz�r�ra, �vnyit�ra. Hol csellengtél, te kis kópé? Késtél, oly rég vártalak! Jólesik már elnyújtózni itt, a lombos fák alatt. Nem kell tankönyv, irka, táska, pihen most a csengetés… rengeteg a tennivalóm, felsoroljam? Nem kevés! Holnaptól már nem kezd�dnek oly korán a reggelek - ha kirúg az ágy magából, komótosan felkelek. Vár a bicaj, tollaslabda, képregény a könyvtárban, cseresznye és vén diófa csalogat, hogy megmásszam. Zöld pázsiton hemperg�zöm, pillangókat kergetek, kifürkészek a környéken minden árnyas rejteket, majd a strandon, kipirultan, sikoltozva, dalolva, vízi-csúszdák ördögeként csusszanok a habokba. Jó, hogy itt vagy, Vakáció, nézd, mindenki ünnepel, hisz tudjuk, hogy velünk nyaralsz, szeptemberig itt leszel!. (2012. május 11. ) Ismerkedtünk a számokkal, bet�rengeteggel, s mi is olyan korán keltünk, mikor a Nap kel fel. Kiolvastunk minden könyvet, mit a táskánk rejtett, az írásunk napról napra egyre szebb és szebb lett. Szorgos kezünk fest és színez - szinte sose fárad.
Osvát Erzsébet: A mi tanítónénink Belép az osztályba, elcsitul a lárma. A sok gyerek szeme szavát lesi, várja. Amikor magyaráz, repülnek a percek. Szinte csodálkozunk, már a csengő csenget? Türelmes, megértő, nem kiabál soha. Ha tudjuk a leckét, vidám a mosolya. Megdicsér vagy dorgál, tudjuk, szeret minket. Vidítsuk fel minél többször tanító néninket!
Tasnádi Varga Éva: Tanítómnak Szép virágcsokromnak köszönt minden szála, nem fáradtál annyit év közben hiába! Könyveim, térképem becsukódnak rendben, s megtelt füzeteim beszélnek helyettem. Hófehér lapjukon betűk sokasodnak, mit nem tudtam tegnap, megtanulom holnap. Oktattál, neveltél, oly türelmes voltál, s velem együtt köszönt lásd az egész osztály! Mentovics Éva: Köszönöm Ő tanított betűt írni, megfogta a kezemet. Így bíztatott: nehogy feladd! Ügyes vagy, ez megy neked. Mosolyával simogatott, dicsért kedves szóval. Ha valami rosszat tettünk, elég volt egy sóhaj. Ha az utcán átsétáltunk, kézen fogva vezetett. ha valamit megkérdeztünk, máris jött a felelet. Mesét mondott, dalolt nékünk, kedves, csengő hangon. Víg dalait azóta is, ma is szinte hallom. E kis virág elmond mindent, amit én csak érzek. Az elröpült, dolgos évet, így köszönöm én meg. Szőke Jenő: Pedagógus napra Távolból elnézzük a kékellő erdőt, Enyhe szélfuvallat hajt egy bárányfelhőt. Napot nem takarja aranyló sugara Szórja szerte fényét: PEDAGÓGUS NAPRA.
Tóth Anna: Köszöntő Köszönöm a fáradozást, sok törődést, gondoskodást. Amíg élek hálás leszek tanáromnak, ahogy nevelt. Elsőben még csacska voltam. Olvasásnál szótagoltam. Ő volt, aki figyelt engem, biztatott nagy türelemmel. Számolni csak tízig tudtam. Nyitogattam kicsi ujjam. Izgultam, és arra vágytam, láthassam az anyukámat. Azóta már felsős vagyok. Lassan kinövöm a padot. Búcsút intek iskolámnak, tanáromnak, cimborámnak. Mert ahogy az évek teltek, átvettük a történelmet. Földrajzból az országokat, számtanból a törtszámokat. Köszönöm a tanáromnak, nevelőmnek, oktatómnak, azt, ahogyan bízott bennem, s drágakőként csiszolt engem. Kányádi Sándor: Kicsi legény, nagy tarisznya Horgasinamat verdeső, tarisznyámban palavessző, palavessző s palatábla... Így indultam valamikor legelőször iskolába. Le az utcán, büszkén, bátran lépdeltem a tarisznyámmal. -Hova viszed, ugyanbiza', azt a legényt, te tarisznya? - Tréfálkoztak a felnőttek, akik velem szembejöttek. Máskor pedig ilyenformán mosolyogták a tarisznyám: -Éhes lehet a tudásra az, kinek ilyen hosszú, ilyen nagy a tarisznyája.