Járok Rám Szabott Utakon
🍨 🍦 Döntős Damniczki Balázs Tonka-mogyoró Affogato fagyija 🍦 🍨 Damniczki Balázs Tonka-mogyoró Affogato és a Füredi Fagyizó Passió-karamell, illetve Törökmézes vanília fagyija még mindig versenyben vannak azért, hogy 2020-ban elnyerjék az Év Fagylaltja címet – derült ki ma reggel a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által meghirdetett verseny első regionális elődöntőjén. A székesfehérvári Damniczki Cukrászda ban rendezett megmérettetésre 5 cukrászda jutott be, összesen 10-féle fagyivarázst tesztelhetett a verseny zsűrije mellett a fehérvári közönség is, nagy megelégedéssel. Az Év Fagylaltját július 7-én hirdetik ki az ipartestület székházában.
Újdonságként érkezik Jessica Chastain főszereplésével az Ava vagy egy Juliette Binoche nevével fémjelzett francia vígjáték (Hogyan legyél jó feleség? ) is. Az első igazán nagy kasszasikernek Christopher Nolan új filmje, a Tenet ígérkezik, amit július 30-tól látható Magyarországon. Ha nem jön közbe semmi, akkor még idén bemutatják a 25. James Bond-filmet, de új résszel folytatódik a Wonder Woman és Top Gun is. (UPDATE, 2020. június 26., 9:36: Csütörtökön este a Tenet forgalmazója bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt újabb két héttel elcsúsztatja a film premierjét. A Warner Bros. augusztus 12-től vetíti a filmet az Egyesült Államokban, a magyar bemutató új dátuma még nem ismert. ) A Cinema City a bejegyzésben kiemeli, hogy a jegyértékesítésnél minden vásárlás után egy-egy helyet kihagynak a sorban, kollégáik maszkban dolgoznak majd és az eddigieknél is fokozottabban ügyelnek a mosdók és közös helyiségek higiéniájára. A teljes posztot itt lehet elolvasni:
Magyar filmek hónapjával nyit jövő csütörtökön országszerte a Cinema City mozihálózat, de már július végén érkezik egy igazi kasszasiker. Jegyvásárlásonként kihagynak egy helyet a sorban, a mozisok maszkban dolgoznak majd és fokozottan figyelnek a fertőtlenítésre. Július 2-án országszerte újra kinyitnak a Cinema City mozijai, így az Alba Plazában is lehet filmeket nézni jövő csütörtöktől, jelentette be a Facebookon a mozihálózat. A multiplex hálózat több mint 100 napja zárta be filmszínházait a koronavírus-járvány miatt. A posztból kiderül, hogy az egyelőre kevés premier miatt július leginkább a magyar filmek hónapja lesz. Többek között vetítik majd az Oscar-díjas Szabó István legutóbbi filmjét (Zárójelentés), Básti Juli, Tenki Réka és Mészáros Béla főszereplésével a Seveledet és a Vad erdők, vad bércek - A fantom nyomában című természetfilmet is. Az első hét részletes programja június 26-tól lesz elérhető a hálózat honlapján. Visszatér a mozikba a márciusi filmkínálat is, így aki lemaradt volna, most megnézheti a Bad Boys harmadik részét, a Dolittle-t, a Bloodshotot, a Sötét vizeken című életrajzi drámát vagy Guy Ritchie rendezésében, az Úriembereket.
Székesfehérvár, középkori nevén Alba Regia az egyik legősibb magyar városunk. Évszázadokon át történelmünk fényes eseményei játszódtak le e színhelyen. A város falai között koronázták és temették királyainkat és hozzátartozóikat. Itt volt a helye a királyi trónnak. Itt őrizték a királyi hatalom jelképeit. Székesfehérvár a Mezőföld északi részén, Budapest és a Balaton között félúton fekszik, fontos vasúti és közúti csomópont. A barokkos jellegű belvárosban található az Alba Plaza, amely a város minden pontjából könnyen megközelíthető. A húszezer négyzetméteres modern épületben az üzletprofilok teljes palettája mellett több étterem, kávézó, multiplex mozi, és négyszázötven férőhelyes tetőtéri parkoló várja a látogatókat. Kívánjuk, hogy ha bármikor betér az Alba Plazába, érezze jól magát, és élvezze a szórakozó vásárlás örömeit! A parkolás első órája ingyenes, utána minden megkezdett óra 200, - Ft. Parkolási szabályzat Kapcsolat Címünk: 8000. Székesfehérvár, Palotai út 1. Telefon: +36 (22) 797 517 E-mail: Az Alba Plaza 535 parkoló hellyel rendelkezik.
Új szolgáltatóra bukkantál? Küldd el nekünk az adatait, csatolj egy fotót, írd meg a véleményed és értekeld! Koncentrálj konkrét, személyes élményeidre. Írd meg, mikor, kivel jártál itt! Ne felejtsd ki, hogy szerinted miben jók, vagy miben javíthanának a szolgáltatáson! Miért ajánlanád ezt a helyet másoknak? Értékelésed
+36-22-310832 20 Greek Taverna Görög étterem, Mediterrán étterem Nem találod amit keresel? Új szolgáltatót ajánlok A te vállalkozásod hiányzik? Hirdesd nálunk ingyenesen! Regisztrálom a cégem Szolgáltató ajánlása Új szolgáltatóra bukkantál? Küldd el nekünk az adatait, csatolj egy fotót, írd meg a véleményed és értekeld! Koncentrálj konkrét, személyes élményeidre. Írd meg, mikor, kivel jártál itt! Ne felejtsd ki, hogy szerinted miben jók, vagy miben javíthanának a szolgáltatáson! Miért ajánlanád ezt a helyet másoknak? Értékelésed
Cég: Alba Plaza Cím: 8000 Székesfehérvár, Palotai út 1. Tel. : (22) 513315, (22) 513315 Tev. : fehérnemű, kávézó, ékszer, cipő, bútor, plaza, élelmiszerbolt, étterem, mozi, bank, vágott, ruházat, ajándéktárgy, bevásárlóközpont, áruház Körzet: Székesfehérvár Tovább a részletes cégadatokhoz »