Járok Rám Szabott Utakon
A 370 grammos tömeg és a 9, 85 millis vastagság mellé Android 4. 2. 2 társult, azonban a frissített kiadás már KitKatet futtathat, Full HD-s kijelzőn.
Nagy sikernek bizonyult az első Hudl, már 300 000-et eladtak belőle - jön az utód. A Tesco már dolgozik a Hudl táblagépének a második kiadásán. A frissítésre azért kerül sor, mert az olcsó tablet hatalmas sikernek mutatkozik, és egyáltalán nem csökken iránta a kereslet. Miután már kétszer is kiürültek a készletek, és eladtak belőle több mint 300 000 darabot, a Tesco 2014-ben hozza a második verziót. A felfrissített olcsó tábla valamikor az év elején érkezhet meg, és olyan 120 angol font körüli áron (43 000 forint). Az első Hudlből egyébként a Tesco olyan sokat adott el, hogy az apró androidos gép még a saját várakozásaikat is felülmúlta, pedig még nincs is karácsony. A CCS Insight elemzői szerint a Tesco ezzel a tabletes sikertörténettel várhatóan kedvet kap hozzá, hogy jobban terjeszkedjen a fogyasztói elektronikai eszközök piacán, és a Hudlből is teljes sorozatot indítson. Hirdetés Az első Hudl 7 hüvelykes volt, 1440 x 900-as HD képernyővel, 1, 61 GHz-es négymagos CPU-val, 1 GB memóriával, illetve 16 gigabájt tárhellyel.
Bemutatkozott a Tesco Op3n Dott termékcsalád, melynek többek közt egy remek ár/érték arányú tablet is a részét képezi. A Tesco hazai boltjaiban napokon belül megkezdődik annak az Op3n Dott márkajelzésű tabletnek a forgalmazása, mely elérhető áron kínál korrekt szolgáltatási kört. A leginkább az Apple iPad minihez hasonlatos újdonság előlapját egy 7, 85 colos képátlójú IPS LCD uralja, melynek felbontása 1024×768 pixel, vagyis a pixelsűrűség 163 ppi. A megfelelő számítási teljesítményről egy kétmagos Intel Atom Z2520-as proceszor gondoskodik, mely 1, 2 GHz-es órajelen ketyeg, és amely 1 GB RAM, illetve 8 GB integrált flashmemória társaságát élvezi. Természetesen a microSD memóriakártyás bővítési lehetőség is adott, az operációs rendszer feladatait pedig az Android 4. 4. 2 (KitKat) operációs rendszer látja el. Említést érdemel továbbá a 2 megapixeles frontkamera, az 5 megapixeles hátoldali főkamera, illetve a három hónapig ingyenes és korlátlan felhőtárhely szolgáltatás, melynek éves díja a demóidőszakot követően mintegy 15 ezer forint.
2014. november. 30. 22:08 Tech Sokan veszik a Tesco olcsó gépét Magyarországon és más országokban is váratlanul nagy az érdeklődés a Tesco sajátmárkás táblagépe iránt. 2014. február. 07. 09:01 Négymagos táblagép 30 ezer alatt A hazai tabletpiac legnépszerűbb kategóriáját a 30 ezer forint körüli gépek jelentik. Most ebben a szegmensben érkezett egy új modell. 2014. január. 19. 08:01 Olcsó tablet a Samsungtól A néhány napja közzétett erőgépek után egy gyengébb, de olcsóbb tabletről is lerántotta a leplet a Samsung. 2013. december. 07:02 Itt a filléres táblagép Tízezer forint körüli összegért már meg lehet kapni azt a tabletet, ami a napokban debütált Európában. 2013. augusztus. 14. 11:01 Szabó M. István Magyar tabletkannibálok – Itthon a 30 ezres táblagép a menő A globális piacon jelentős átrendeződést és súlyponteltolást elérő iPad mini idehaza nem idézett elő ekkora felfordulást sem a konkurencia, sem az Apple termékek háza táján. A legfőbb ok: mindent visz az ár, amit 30 ezer fölött már soknak tartunk.
2013. 25. 12:00 Nagyon olcsó Android táblagépet mutatott be a HP A Palm kudarcba fulladt felvásárlása és a mobil eszközök fejlesztésének teljes leállítása után a korábban előjelzettnél hamarabb az Android felé fordult a HP. 2012. 09. 11:00 Mennyibe kerül igazából egy olcsó táblagép? Az iSuppli szokása szerint szétszerelte az Apple, a Google és az Amazon eszközét, és megnézte, mennyibe is kerül mindaz, ami bennük található. 2012. 02. 17:00 Megjelent az iPad mini és az iPad 4 Több országban, köztük Magyarországon is mától megvásárolható az Apple kisebb táblagépe, valamint a normál méretű iPad negyedik generációs modellje. 2012. október. 31. 14:00 Milliós havi eladás a Google Nexus 7-ből A Google első, olcsó táblagépe talán az első olyan androidos tablet, amelyik látható eredményt produkál a piacon. 2012. 28. 10:15 Csúcsra pörgeti a Kindle-eladásokat az iPad mini Alighanem az Apple táblagépének magas ára okozta a Kindle Fire táblagépek iránt újból fellángolt lelkesedést. 2012. 15. 09:30 Váratlanul olcsó lesz a Microsoft Surface?
Az Op3n Dott táblagép kizárólag a Tesco több mint 400 közép-európai hipermarketében lesz megvásárolhatóak. Az értékesítés november 6-án kezdődik meg – a kétféle színben gyártott tablet ára 29990 forint. Különböző kiegészítők, köztük négy táblagép-tok, Bluetooth vezeték nélküli fülhallgató és micro USB-töltő is választható a készülékhez. Az Op3n Dott termékcsalád tagjaira 2 év garanciát vállal az áruházlánc, illetve a Tesco rendelkezik egy külön erre a célra kialakított szervizközponttal is.