Járok Rám Szabott Utakon
A cikke szerint két lépcsőben nyitják meg az új fürdőt. Először a fedett uszodát vehetik birtokba a vendégek, egy hónappal később pedig a teljes, 11 medencés fürdőkomplexumot is megnyitják. Egyébként a régi úszómedence az új részleg nyitásáig nyitva tart, de a korábbi évekkel ellentétben már nem kap sátorborítást, hiszen erre a rövid időre felesleges lenne. A teljes beruházás 3, 48 milliárd forintba került, ami az eredeti kalkulációhoz képest 13, 5 százalékos drágulást jelent. A költségek az elhúzódó régészeti feltárás és a nem várt műszaki akadályok miatt nőttek meg. Már a belépők áráról is vannak információk. A fedett uszodába 2400 forintba kerül egy felnőtt belépő, nyugdíjasoknak, gyerekeknek és diákoknak ugyanez 1900 forint lesz. Ez 500 forinttal lesz drágább akkor, ha valaki a wellness részleget, a gyermekparadicsomot, vagy a szaunavilág szolgáltatásait is igénybe kívánja venni. A III. kerületben élőknek a jegyárakból 10 százalékos kedvezményt adna a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., de az ezzel kapcsolatos egyeztetések még nem zárultak le.
A medence mellé egy tribünt is építettek. A medencét később betemették, csak a tribün és a két régi medence maradt meg mára. A hegyoldalban lépcsősen kialakított, szépen megtervezett napozórészeket alakítottak ki, fenyőkkel és sok szép évelő virággal beültetett parkokkal. A strandot 1950-ben államosították. A 4. 8 ha területen további öltözőket létesítettek, parkosítottak a hegy felé eső részen is. A csillaghegyi gyerekek a strandon nőttek fel. Ping-pong asztal, hinták is voltak felállítva. A forgalom olyan nagy volt, hogy vasárnap már nem jutott öltöző a később érkezőknek. A strandon egész nap zene szólt, melyet néha reklámokkal szakítottak meg. A hangosbemondó hangját az egész környéken hallani lehetett. Szombat esténként a strandvendéglő kerthelyiségében Kemény Kázmér és zenekara tánczenét játszott. A fürdőt a fővároshoz csatolták Fővárosi Fürdőigazgatóság néven. Az új szerkezetben idegenforgalom céljára is hasznosították. 1967-től folyamatosan fejlesztették, motellel és hétvégi faházakkal is ellátták.
KORABELI UJSÁGCIKKEK A CSILLAGHEGYI STRANDRÓL Vissza a Strandtörténet oldalra
Már a jegyárakat is lehet tudni. A vendégek első körben az új fedett uszodát, majd egy hónap múlva már az egész fürdőkomplexumot birtokba vehetik. Mostanában zajlanak az események a budapesti fürdők körül. A napokban derült ki, hogy kezd minden akadály elhárulni a budai Rác fürdő megnyitása elől. A friss értesülése szerint pedig hamarosan megnyithatja kapuit a csillaghegyi fürdő fedett részlege. UPDATE: olyannyira hamarosan, hogy szeptember 29-én már meg is nyitják – próbaüzemben – a fedett uszodát! UPDATE 2: október 31-én megnyitott a teljes fedett fürdő. az erről szóló cikkünket ide kattintva olvashatja. Erre utal egyébként az is, hogy a fürdő honlapján már javában keresik a munkatársakat a vadonatúj fürdőegységbe. Uszodamester, szaunamester, gyógymasszőr, takarító, vízgépész, karbantartó állásokat hirdettek meg. Új nevet is kap a fürdő, az eddigi Csillaghegyi Strandfürdő és Uszoda helyett a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő elnevezést fogják használni. Ezzel egyébként visszakapja a fürdő az eredeti nevét, hiszen a strand 1919-es megnyitása után sokáig a Csillaghegyi Árpádfürdő nevet viselte.