Járok Rám Szabott Utakon
A '60-as évek Amerikájában járunk, amikor aláírták a polgárjogi nyilatkozatot a feketék hátrányos megkülönböztetése ellen, amikor fellőtték az első rakétát a holdra és persze amikor a csúcspontján burjánzott a rasszizmus. A 14 éves Lily Owens félárva. Legalábbis hivatalosan, de gyakorlatilag csak magára és a házvezetőnőre számíthat. Édesapja, T. Ray nem sokat törődik egy szem gyermekével, kivéve akkor ha büntetni lehet őt valamiért. Lily édesanyja, Deborah egy szörnyű balesetben halt meg amikor a kislány még csak 3 éves volt. Elsült otthon egy fegyver és az asszonyt találta el a golyó. Lily mindennek szemtanúja volt és sosem tudta ezt feldolgozni, az édesapja sem volt nagy segítségére, sőt. Mindennapi lelki szegénység elől a kislány álomvilágba menekül. Egyik nap, amikor Rosaleen a fekete házvezetőnőjük elindul hogy a szavazójegyzékbe vetesse magát, Lily elkíséri. Útjuk során beléjük kötnek helyi rasszisták, és az összetűzésből bebörtönzés és kegyetlenkedés kerekedik. Lilyt apja kihozza ugyan, de Rosaleenért nem hajlandó semmit sem tenni, sőt még egy kiadós verést is látásba helyez a lánynak az elkövetett "bűnért", hogy őt ilyen helyzetbe hozta.
lilyluna 2019. december 10., 00:13 A színek, a hangok… Szeretem Lily Owenst és Mayt. De a többieket is. Talán kicsit túl mesésnek tűnhet spoiler, de annyi fájdalom van benne mélyre temetve, hogy kell bele a csoda is, szükségünk van a reményre. Kellenek az olyan emberek, mint August, hogy hinni tudjunk, de Lily apja is, hogy tudjuk, mindenkinek fáj. "Engem nem lehet szeretni. " – néha úgy érzem, nincs ennél szomorúbb mondat a világon.