Járok Rám Szabott Utakon
Wee! A hátam fájt kicsit, ezúttal a lapockák alatt a táskától. A végén inkább az zavart, hogy nem melegedett fel az idő annyira, mint ígérték, cserébe fújt a szél, és kezdett kihűteni. Az utolsó főleg lejtős szakaszra már nem maradt annyi erőm, mint szerettem volna. Volt, aki itt előzött meg, de én is lehagytam pár embert a végén a faluban az aszfalton. Szoros lett, utánam 9 másodperccel ért be a következő. Főleg azon igyekeztem, hogy meglegyen öt órán belül, ami sikerült is: 4:54:41 lett a befutóidőm. 87. hely a 126 fős férfi mezőnyből, összetettben pedig 110/178. Ezt lehet úgy is nézni, hogy még mindig inkább a mezőny utolsó egyharmadában vagyok, de úgy is, hogy a tavalyi teljesítményhez képest tudtam fejlődni. Fejben a VTM-et inkább egy hosszú, nehéz hétvégi edzőfutásnak fogtam fel a maraton előtt, mint nagy versenynek. Annak nagyon örülök, hogy edzői tanácsra nem a leghosszabb távon indultam, így is pont eléggé kipurcantam a végére.
2014. április 10. 20:18 Sokadik nekifutásra sem tudom, hogy mi lesz ezzel a bejegyzéssel. Voltam terepfutni. VTM. Félmaraton. Csak valahogy nem találom magamat… Talán azzal kéne kezdeni, hogy a téli alapozásom egyik része az volt, hogy megfutottam néhány teljesítménytúrát. Többet, mint eredetileg terveztem, de ugye evés közben jön meg az étvágy. [ezt ebben a bejegyzésben, még legalább egyszer el fogom sütni, erősítendő a közhelyfaktort] És talán Egész rendesen megtanultam, már az MTSZ pontokból kalkulálni, hogy mennyi idő alatt tudok lefutni egy-egy még ismeretlen útvonalat. A Vértes Terep Maraton a kiírása szerint 40, 5 pontos, azaz valamivel erősebb, mint a Téli Gyermekvasút húszasa, és valamivel gyengébb, mint a Budai Piros… Hmm, az akkor olyan 1:50 és 2:00 óra közötti időt jelent. Gondoltam én. Meg kaptam még hozzá azt a jó hírt, hogy csak az elején van jelentősebb emelkedő. Tehát nem igazán tartottam a távtól. Aznap reggeli, mert az óraátállítás kiütött, egyszerűen nem találtam a helyem.
VTM Veszprémi Tájépítész Műhely Korlátolt Felelősségű Társaság A Céginformáció adatbázisa szerint a(z) VTM Veszprémi Tájépítész Műhely Korlátolt Felelősségű Társaság Magyarországon bejegyzett vállalkozás. Adószám 24999083119 Cégjegyzékszám 19 09 517320 Teljes név Rövidített név VTM Kft. Ország Magyarország Település Veszprém Cím 8412 Veszprém, Pásztor utca 9. Web cím Fő tevékenység 7112. Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás Alapítás dátuma 2014. 07. 16 Jegyzett tőke 3 000 000 HUF Utolsó pénzügyi beszámoló dátuma 2018. 12. 31 Nettó árbevétel 3 017 000 HUF Nettó árbevétel EUR-ban 9 384 EUR Utolsó létszám adat dátuma 2020. 06. 02 Utolsó létszám adat 2 fő Tulajdonosok száma 2 Vezetők száma 1 fő Elérhető pénzügyi beszámolók 2014, 2015, 2016, 2017, 2018 Cégkivonat, cégmásolat és e-hiteles dokumentumok letöltése Sikeres fizetés után azonnal letölthető Válasszon dokumentum típust Cégkivonat Cégmásolat Aláírás típusa aláírás nélkül "E-Szignó" elektronikus aláírással közokirat elektronikus aláírással Nyelv Magyar Angol Német Minta dokumentum megtekintése Az.
Akkor tulajdonképpen örülni kéne. De belegyalogoltam, ergo puding voltam. Annak meg minek örüljek? Most így két héttel a VTM után még mindig meg vagyok zavarodva. Hogy lehet normálisan elmagyarázni, hogy tudom, hogy az eredmény jó, de érzésre… inkább hagyjuk.
Már több mint 10 éve, hogy elindult a felhasználói regisztráció honlapjainkon és online adatbázisainkban. Először csak a Monitoring Központ honlapján voltak regisztrációhoz kötött tartalmaink (letölthető adatlapok, terepnaplók, KMZ állományok), majd 2005-től - a Gólyafészek adatbázis elkészültével - már a felmérések és megfigyelések adatait is, regisztráció és belépés után tölthettétek fel. Időközben sorra fejlesztettük monitoring programjaink újabb adatbázisait ( ODÚ, FGyF, Vízimadár, MMM, RTM, MAP stb. ), s akik az elmúlt években az egyikbe regisztráltak, azok tudják, hogy ugyanazokkal a felhasználói adatokkal (felhasználói név + jelszó) bármelyik másikba be tudnak lépni.
Úgy a tizenötödik kilométernél, már biztos voltam benne, hogy legalább öt percet fogok bukni a beállt combomon, ami addigra nagyjából rendbe jött, de még nem volt az igazi. Shazbat! (Mondtam, hogy evés közben jön meg az étvágy. ) És igen hiába a lejtő, fáradtam, mert erőből kellett futni ott, ahol jó taktikánál a lejtő vitt volna. Legalább húsz másodperccel lassabb ezreket futottam. Éreztem lassulok. Már beértem a rövidtáv végét. Ez azért új erőt adott, még ha gyorsítani nem is gyorsított nagyon. Próbáltam őket biztatni, de a nekik mondott hajrá, igazából magamnak szólt. Bent vagyunk már Száron. Az kizárt, hogy kifelé is ilyen hosszú út volt. Kis csoportunk szétszakadt. Csak arra tudok gondolni, hogy ezt elszúrtam, hogy ritka szart futottam. Rákanyarodunk a sportcsarnokhoz vezető útra. erősíteni kéne, hogy meglegyen az a qrva 1:50… még egy kanyar. De kicsi a luk a dugókához… Ehhh! Mindegy, vége. Szar lett. Illetve… Szóval az órát nézve 1:47… az ugye nemhogy kevesebb a kettőnél, de még az 1:50-nél is.