Járok Rám Szabott Utakon
- 4. A ~t a nászáldás, az új házasok (kiemelten az új asszony) megáldása zárja. - Szükség esetét kivéve a házasságkötéskor meg kell tartani a jóváhagyott liturgikus könyvekben előírt, ill. a törvényes szokások által megkívánt rítusokat (1119. k. ). - A →püspöki konferencia jogosult a nemzeti ~nak kidolgozására, mely megfelel az illető vidék és nép ker. szellemhez alkalmazott szokásainak. Az így kidolgozott ~nak is tartalmaznia kell azt az elemet, hogy az eskető kiveszi és elfogadja a felek →házassági beleegyezés ének kinyilvánítását. - A keleti liturgiákban e "koronázásnak" nevezett szentséget a pap v. a püspök szolgáltatja ki. Miután ugyanis kivette a jegyesek kölcsönös beleegyezését, a házasságkötés jeleként megkoronázza a vőlegényt és a menyasszonyt. A különböző liturgiák gazdagok áldó és epiklézis jellegű imádságokban, melyek Istentől kegyelmet és áldást kérnek az új házaspárra, főként az új asszonyra. E szentség epiklézisében a házastársak úgy fogadják a Szentlelket, mint a Krisztus és az Egyh.
A házasság megkötéséig e nyilatkozat megváltoztatható. A feleség a házasságkötés után: - kizárólag a maga teljes nevét viselheti, vagy - a férje teljes nevét a házasságra utaló toldással, amelyhez a maga teljes nevét hozzákapcsolhatja, vagy - a férje családi nevét viseli a házasságra utaló toldással és ehhez a maga teljes nevét kapcsolja, vagy - a férje családi nevéhez hozzákapcsolja a saját utónevét. A férj a házasságkötés után kizárólag a maga teljes nevét viselheti, vagy a felesége családi nevéhez hozzákapcsolja a saját utónevét. b) Amennyiben a szülők a házasságkötés után nem viselnek közös házassági nevet, úgy a feleknek meg kell állapodniuk a gyermek családi nevéről; a megállapodást a házassági anyakönyv is tartalmazza. A közös házassági nevet viselő házastársak gyermeke csak a szülők közös házassági nevét viselheti. c) A férfi nyilatkozatot tehet, hogy a menyasszony olyan gyermekét, akinek vonatkozásában az apai státusz betöltetlen, a gyermekeként elismeri-e. Ez azonban csupán jog, nem kötelezettség.
közötti szeretet közösségét (vö. Ef 5, 32). Ő a szövetségük pecsétje, szerelmük állandóan áradó forrása, az erő, mely megújítja hűségüket. ** Ordo celebrandi matrimonium. A házasságkötés szertartása. Bp. 1971. - Erdő 1991:459.
Eddig csupán elméleti szinten készítették fel a párokat a házasságra. A jegyespárok beszélgettek a papokkal arról, hogy mit mond a Biblia és a katolikus egyház katekizmusa a házasság kötelékéről. "Továbbra is ez a gyakorlat áll fenn a legtöbb plébánián. Az elmúlt években már elkezdtek megjelenni az úgynevezett házastársi hétvégék, ahol jelen vannak a házaspárok, a szakemberek, a papok és a pszichológusok. Ők készítik fel ezeket a fiatal párokat a házasságra" - magyarázta az elemző. ()
házasságkötés szertartása – Magyar Katolikus Lexikon Magyar Katolikus Lexikon > H > házasságkötés szertartása házasságkötés szertartása: a →házasságkötés formájá nak liturgikus megvalósulása a →nászmisé ben vagy misén kívül. - A lat. Egyh-ban általános a felfogás, hogy maguk a jegyesek mint Krisztus kegyelmének közvetítői szolgáltatják ki egymásnak a házasság szentségét, amikor az Egyh. színe előtt kinyilvánítják házasságkötési szándékukat. - A ~ szerkezete. 1. Az →eskető az Egyház nevében kérdezi: "N., megfontoltad-e Isten előtt szándékodat, és szabad elhatározásból jöttél-e ide, hogy házasságot köss? " - "Ígéred-e, hogy leendő feleségedet/férjedet tiszteled és szereted, míg a halál el nem választ benneteket egymástól? " - "Elfogadod-e a gyermekeket, akikkel Isten megajándékozza házasságotokat? " - "Ígéred-e, hogy Krisztusnak és az Ő Egyházának törvényei szerint neveled őket? " - Pozitív válaszok után a jegyesek kezet fognak, az eskető →stólá val átköti kezüket, és fölszólítja a vőlegényt: "Nyilatkozzál Isten és az Anyaszentegyház színe előtt: akarod-e a jelenlévő N-t feleségül venni? "
Aki nem az eskető plébánián vesz részt a jegyesoktatáson, erről hozzon igazolást.
A házasságkötés nyilvánosan, két tanú jelenlétében történik. A házasság a hivatali helyiségen és a hivatali munkaidőn kívül is megköthető a jegyző engedélyével. Kép: TGYÁS, GYED, GYES, KALKULÁTOR >> Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.
2017. március 7. kedd - 13:42 Módosítja a házasságkötésre vonatkozó szabályokat a katolikus egyház Szlovákiában. A papok ilyen módon tesznek erőfeszítéseket a házastársi és családi krízis megelőzésére, írta az AKTUALITY-HÍR Hosszadalmasabbá válik majd a házasság szentségére való felkészítés a pozsonyiak és a főváros környékén élő katolikusok számára. A házassági előkészület kötelező jellegű folyamata több mint a kétszeresére hosszabbodik majd - áll Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek, a Szlovák Püspöki Konferencia elnökének vasárnapi pásztorlevelében. Az új szabályok szeptember 1-től vonatkoznak majd azokra, akik oltár elé szeretnének lépni a jövőben – számolt be az "A házasság szentségére való felkészítés során kilenc alkalommal találkoznak majd a papokkal, a házastársi animátorokkal, valamint egyéb szakemberekkel, amelyre esti, nappali, valamint hétvégi tanfolyamok keretén belül kerül majd sor" - írta a levélben, amelyet a templomokban olvastak fel. Martin Kramara, a Szlovák Püspöki Konferencia érsekének szóvivője szerint azért van erre szükség, mert az elmúlt évtizedekben válságba került a házastársi és családi élet.
A válasz: "Akarom. " - "Mondd tehát utánam: N., Isten szent színe előtt feleségül veszlek. " - Ezután fölszólítja a menyasszonyt: "Nyilatkozzál Isten és az Anyaszentegyház színe előtt: akarsz-e a jelenlévő N-hez feleségül menni? " A válasz: "Akarok. " - "Mondd tehát utánam: N., Isten szent színe előtt feleségül megyek hozzád. " A megkötött házasságot az eskető az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében érvényesnek nyilvánítja és megáldja. - 2. Ősi magyar szokás szerint előbb a férj, majd a feleség →eskü t is tesz: "Isten engem úgy segéljen, Nagyasszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária, hogy a jelenlévő N-t szeretem, szeretetből veszem feleségül/szeretetből megyek hozzá feleségül, Isten rendelése szerint, az Anyaszentegyház törvénye szerint, és hogy őt el nem hagyom holtomiglan, holtáiglan semmiféle bajában, Isten engem úgy segéljen. " - 3. Az eskető megáldja a gyűrűket, melyeket e szavakkal húznak egymás ujjára az új házasok: "N., viseld ezt a gyűrűt szeretetem és hűségem jeléül az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében".
A házasságkötések száma csökken, a válások száma azonban növekszik, a demográfiai válság pedig egyre inkább mélyül. "Óvatosan fel kell hívni a figyelmet azokra a tényezőkre, amelyek veszélyeztethetik a kapcsolatot. Emellett szükséges megértetni a vőlegényekkel, hogy a házasság nem az út vége, hanem egy hivatás, amely előre halad" - jelentette ki. A házasság szentségére való felkészítés során a jövendőbeli menyasszonyok és vőlegények többet találkoznak majd a pappal és más házaspárokkal. Emellett az egyház a házasság első éveiben is segítséget nyújt majd a friss házasoknak, amennyiben szükségük van rá. Imrich Gazda egyházi elemző szerint ezen forma bevezetése a házasság szentségére való felkészítés tekintetében széleskörű egyházi trend. Szlovákiában már történt hasonló kezdeményezés a Zsolnai érsekség részéről. "A fiatalok gyakran kötnek házasságot lelkileg és szellemileg felkészületlenül, amelyet már felismertek a papok és püspökök. Ennek eredményeként nagyon sok házasság bomlik szét" - jelentette ki Gazda.